A hazai kis- és középvállalkozások érdekében törvénymódosításokat fog javasolni a Fidesz-frakció, amelyekről már egyeztetések is zajlanak – jelentette be Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Szerző(k): EconomxA gombák és a kártevők tönkretették az idei szőlőt. A termés védelme eleve nagy költségekkel járt, és mivel a borkereslet is csökkent, a nyereségesség is kérdésessé vált.
Szerző(k): Zádori BenceHiába verik a fogukhoz a garast az osztrákok szinte minden fogyasztási területen, idén nyáron nem sajnálták az eurót az utazásokra. Olyannyira nem, hogy megint irigykedhetünk: a szezonvégi gyorsbecslések szerint évtizedes rekord szintet ért el a turizmus Ausztriában.
Szerző(k): EconomxAz alapító tavalyi halála óta is mindent változatlanul csinálnak a dolgozók, a vendégek pedig továbbra is szívesen térnek vissza az étterembe.
Szerző(k): EconomxA részegeskedő, és az alkoholtól magukat erősnek érző vendégektől akarták megszabadítani a magyarok körében is népszerű turistaparadicsomot. Csak hát az új regula a kulturált szeszfogyasztóknál sem aratott osztatlan sikert, mondván „az ember mégsem teve, hogy szomjazzon”. Ráadásul egyesek még többet isznak, és persze ugyanúgy verekednek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTöbbet költöttünk a SZÉP-kártyáról, de még mindig nem hideg élelemre. Sok helyen azért nem fogadják el, mert a kereskedőknek igen magas jutalékot kell fizetni a tranzakciók után.
Szerző(k): Horváth BalázsJelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg őszre a Mátrában.
Szerző(k): Varga CsengeA megújult Sziget-fesztivál csütörtökön kezdődik, amelyre fele-fele arányban várnak külföldi és belföldi látogatókat. A Sziget az ország tizedik legnagyobb városává válik erre a fesztivál hat napjára. Fontos újítások közt szerepel, hogy felszámolták a mobil wc-ket és több helyen lesz hozzáférhető ivóvíz. Az ételek és italok árai magyar viszonylatban egész tűrhetőnek számítanak az utóbbi idők drágulási-hullámai óta.
Szerző(k): Varga Csenge